2011. július 27., szerda

Hírverés

Kissé hirdetem magam, itt, a saját blogomon. Na ez már tényleg az egoizmus netovábbja.
Szóval az alábbi fészes linken megtalálhatjátok pár fényképemet. Örülnék, ha valaki véleményt is mondana, de hát álmodik a nyomor - legalábbis nálunk így szokták mondani.
Nem is folytatnám. Gyerekek, linkre fel!
Facebook-s fényképalbumom

2011. július 22., péntek

Momentumok

Jó reggelt! - köszön az ébresztőóra, majd jól belém rúg, ezzel mintegy jelezve, hogy
a, illik visszaköszönni és
b, ideje lenne már felkelni.
De nem volt erőm mozdulni, erre bátorításképpen még egyszer belém rúgott.
Kénytelen voltam felkelni, odamentem a kávéfőzőhöz, hogy majd az segít felébredni, de kedves szavak helyett ott is csak morcogást kaptam. Leordított, hogy milyen hideg a kezem. Kedves akartam lenni, ezért felhúztam a kesztyűmet, mire az elkezdett harapdálni és perlekedett, hogy ilyen korán reggel mégis mi a frászt akarok én csinálni egy kesztyűvel. Már nem is volt kedvem kávét inni. óvatosan letettem a kesztyűt, álomba simogattam és gyorsan felöltöztem. Ki akartam osonni a házból, de véletlenül belerúgtam az egyik fém esernyőtartóba. Éktelen ordibálása felvert mindenkit a szobában. A kesztyű nem értette, hogy miért nem hagyják aludni, a kávéfőző megint a hideg kezemre kezdett panaszkodni és mindenki, minden egyes szekrény, polc és könyv, asztal, szék és lámpa, na meg a párnák óriási lármát csapott.
Fogtam a lakáskulcsot és kiszaladtam a házból. Éppen el akartam panaszolni a mindig megértő kulcsnak, hogy ma mindenki igazságtalan velem, amikor dühös pisszegést hallottam. A kulcs szólt hozzám:
-De bunkó vagy! Psssz! Hát nem látod, hogy még alszik a kulcstartó?

2011. július 21., csütörtök

Nagylevegő, és egy, két, há'!

Hölgyeim és Uraim!
Úgy döntöttem, hogy ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy óriási bejelentést tegyek: hideg van. De ne aggódjanak, ez így is marad. Amúgy visszatértem? A kérdőjel a nemes bizonyíték arra, hogy bizonytalan jellem vagyok. Van ez így, ne tessék haragudni. Az élet ettől még megy tovább. Mellesleg eldöntöttem, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Boldog. Na, nem olyan szentféle. Hanem úgy lelkileg boldog. Punktum. Én ezt most megmondtam, aztán tessék igazodni hozzám. (: Ettől függetlenül, van pár dolog, ami most érdekel. Például a haditudósítás, lakberendezés, varrónősködés, és az asztaloskodás. Megmondtam a felmenőknek is, ők meg néznek rám, hogy én momentán, hogy akarok egy csiszológépet irányítani a kis mindig színeskörmű mancsaimmal. Na de kérem szépen! Fát is tudok vágni, akkor miért ne lehetnék asztalos? Mondjuk az, hogy gimnáziumba járok kicsit megnehezíti a dolgokat.
Írás mellett most éppen zenét hallgatok. És már tudom, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Semmi. Hogy miért? Mert " Mama, we all go to hell! ". Az élet furcsa kis viccei. Szép, nemde? (: