Jó reggelt! - köszön az ébresztőóra, majd jól belém rúg, ezzel mintegy jelezve, hogy
a, illik visszaköszönni és
b, ideje lenne már felkelni.
De nem volt erőm mozdulni, erre bátorításképpen még egyszer belém rúgott.
Kénytelen voltam felkelni, odamentem a kávéfőzőhöz, hogy majd az segít felébredni, de kedves szavak helyett ott is csak morcogást kaptam. Leordított, hogy milyen hideg a kezem. Kedves akartam lenni, ezért felhúztam a kesztyűmet, mire az elkezdett harapdálni és perlekedett, hogy ilyen korán reggel mégis mi a frászt akarok én csinálni egy kesztyűvel. Már nem is volt kedvem kávét inni. óvatosan letettem a kesztyűt, álomba simogattam és gyorsan felöltöztem. Ki akartam osonni a házból, de véletlenül belerúgtam az egyik fém esernyőtartóba. Éktelen ordibálása felvert mindenkit a szobában. A kesztyű nem értette, hogy miért nem hagyják aludni, a kávéfőző megint a hideg kezemre kezdett panaszkodni és mindenki, minden egyes szekrény, polc és könyv, asztal, szék és lámpa, na meg a párnák óriási lármát csapott.
Fogtam a lakáskulcsot és kiszaladtam a házból. Éppen el akartam panaszolni a mindig megértő kulcsnak, hogy ma mindenki igazságtalan velem, amikor dühös pisszegést hallottam. A kulcs szólt hozzám:
-De bunkó vagy! Psssz! Hát nem látod, hogy még alszik a kulcstartó?
