Az utolsó szó jogán

Szóval most itt vagyok szilveszterezni Keriéknél, és nem jutok géphez valami gyakran. Ezért most előre kívánok mindenkinek

Boldog Új Évet!

Dallamdráma

Jó reggelt kívánok minden nyájas olvasómnak, akik...
Na jó, így nem fogok köszönni, mert nagyon nem bírom ezt a stílust.

Kezdjük talán ott a beszámolóm, hogy: grrrrrrrrrrrrrrrr! Nem vagyok türelmes ember, tudom. De akkor is kikészít, hogy ez a nyüves, nem létező csigalábakon vánszorgó net mennyire lassú - már ha egyáltalán hajlandó csatlakozni rá a noti. Ma 10 percig szenvedtem vele, és úgy elszállt az agyam, hogy régen tapasztalt ilyet. Tudom, tudom, kocka vagyok, hogy emiatt szenvedek itt látványosan. Teljesen lényegtelen. Szóval kijöttem a szobámból, itt ülök a nappali közepén, majd megfagyok, mert ugye itt jégkorszaki állapotok vannak, és itt szenvedek - igen, látványosan - a kinyalt fenekemmel. Sziasztok, ő picsaságom megérkezett!

A másik dolog meg... Nos a dallamdráma. He? Zongorát akarunk venni. Upsz, helyesbítek. Anya meg én akarunk zongorát venni. A család női fele fellázadt. Persze Apa rögtön azzal jött, hogy nekem már így is 2 gitárom van, de nem értem, hogy ezen hogy akadt fent, mert az egyiket én vettem, a másikat meg kaptam, és amúgy is a második a szipi-szupi szovjet 7 húros megjelenésével nem ér semmit. Bocsesz. Mondjuk a fényképezőgépet megkaptam. Ez igaz. Szóval inkább befogom a szám.
Meghát azon is vita van, hogyha veszünk, akkor milyet vegyünk. Én egy igazi, bécsi zongorára szavaznék, de ugye ahhoz hely is kell. Szóval nem lesz semmilyen zongoránk. Így jártunk.

Apa meg itt szenved látványosan mellettem, hogy szálka ment a kezébe és haldoklik. Anya meg duzzog. Én meg elpicsálódok. Szép az élet, nemde?

Hajsza

Nincs időm írni. Hajszán vagyok. A szobámban. Egy madárra. Kezemben a fényképező. Előttem az ablaküveg, mégelőtte a madáretető.

Szóval madárhajszán vagyok. Már reggel óta. Akkor vettem észre, hogy bizony-bizony ezek a kis tollas jószágok rákaptak a madáreleségre. Nem sajnálom - higgyétek el. (: Szóval fogtam a fényképezőm, óvatosan lesbe álltam és... - és csak álltam, vártam, álltam, vártam és... Tudtam, valami hiba csúszott a madárfotózási kedvemben. Csak gondolkodtam, hogy mi lehet. Talán elfogyott a madárkaja? Vagy nem volt finom? Vagy észrevettek? Nos, lehetséges, hogy mindez közre játszott, de aztán hirtelen hatalmas felfedezést tettem, ami rögtön ráébresztett, hogy így nem lehet belőlem madárfotós. Hogy mi volt ez? Morgó, szőrös, éhes fenevadak. A macskáink. Mind a hét. Nem viccelek, komolyan annyi van. Szóval fogtam magam, kikapcsoltam a fényképezőt, eltettem a tokjába - és elmentem megetetni a kis szőrgombolyagokat.

Áruló

Úgy félek, mert úgy érzem, elárulom Őt. Pedig én szeretem, nagyon-nagyon, mindennél jobban. Mégis úgy érzem, hogyha visszanézek a múltba, akkor az árulás. De az emlékeim is én vagyok. És... Hát ezt nem sikerült kifejtenem. Mindegy. Én érzem.

Szeretném, ha már itt lenne. A szobámban. Az ölelésemben. Hiányzik, szeretem. De én mindig csak bántom Őt - újra, meg újra.

Nincs értelme

Most hirtelen rám tört a világosság és most már értek mindent.
Felépítettem magam köré egy áthatolhatatlan betonfalat - és csodálkozok rajta, hogy senki nem tud átjönni rajta. Bezártam magam egy kalitkába, lenyeltem a kulcsot, és csodálkozom, hogy senki nem nyitja ki az ajtót.
Mégis mit várok az élettől?
Mégis miért várom el, hogy nyissanak felém, amikor én sem nyitok?
Mégis mit képzelek?
Mégis, hogy van képen így szomorúnak lenni?
Mégis...
Mégis várom, hogy valaki kinyissa. Hiányzik a régi önmagam. Aki egy részeg q* volt. De miért? Miért nem jó, ahogy most élek, ahogy most vagyok? Miért van az, hogy ma reggel mindenen nevettem, most meg vissza akarom kérni azokat az álmokat, amiket elloptak tőlem? Miért nem tudok mosolyogni, nevetni mindenen? Miért nem vagyok optimista, vagy miért nem nyitok az emberek felé? Miért lettem én ilyen? Mi változott? Mikor roppant meg az elhatározásom? Mikor lettem ingatag?
És mikor lesz már ebéd?

Idegesség

Nem szeretem a tötymörgő embereket. Nem szeretem, ha a gép vagy a net úgy gondolja, hogy neki van igaza, mert nem úgy van. Nekem van igazam. Nem szeretem, ha csak halasztgatjuk a dolgokat. Nem szeretem, amikor arra hivatkozunk, hogy ez nehéz lenne, pedig csak egyetlen telefonhívás lenne. Nem szeretem, mikor minden az utamban van. Nem szeretem a tökéletlenséget.
Vagyis nem szeretem magamat. Mert én sem vagyok tökéletes.

De szeretem, amikor az emberek 'de'-vel kezdenek mondatot. Szeretem az idézeteket, meg szeretek pötyögni a billentyűzeten. Szeretem azt mondani, hogy 'szeretlek'. És szeretem hallani, mikor valaki azt mondja 'szeretlek'. Szeretem a fényképezőgépem, meg amikor fókuszál, és amikor villan a vaku. Szeretem a bundazoknijaimat, az ágyam, és a plüssállataimat. Szeretek dühből táncolni, szeretem a kék limonádét, szeretem, amikor hirtelen eszembe jut valami nagyon kreatív. Szeretem, ahogy az olló vágja a papírt, a lágy sercegést. Szeretek beszélni. Szeretek élni. Szeretem a szavakat. Szeretlek.

Ünnepi herce-hurca

Kezd egy kicsit elegem lenni a Karácsony-mániából. Szeretem magát az ünnepet, de ezt a túlhajszolt, pénzközpontú, "igaz szeretet" képmutatást valahogy nem csípem. Mindegy végülis. Mert megszoksz vagy megszöksz.
Már csak arra vágyok, hogy Cukimmal együtt feküdjünk az ágyon és ölelgessen. Remélem holnap összejön. Szurkoljatok.
Ha viszont már nem jutok géphez, akkor...:

Boldog Karácsonyt és még Boldogságosabb Új évet! (:

Reklámok bújnának hozzám...

Ideje lenne lezárni a múltam, búcsúzni a fekete-fehér világtól, az arcomat inkább a jövő felé fordítani. Most életstílust fogok váltani, legalábbis próbálok, mostantól csak a ma és a holnap a lényeg. Ami volt, az már a múlt.
Ezért nyitottam ezt az új blogot is, ami elő-előbukkanó egoistaságom tiszteletére a Bobólógia nevet adtam. Szeretnék valami újat alkotni, tele vagyok élettel, persze ez is olyan csak, hogy pillanatnyi elhatározás, de most emellett kiállok, ha törik, ha szakad.
Sok emberben csalódtam mostanában. Nem is az emberekben, inkább abban, hogy azt hittem, többet jelentek egyes embereknek. De nem baj, hogy nem. Új életet kezdek - egy fényképezőgéppel a kezemben.
Szóval ez nem csak egy blog lesz, hanem a lelki szemetesen, portfólióm, ömlengésem.

"Jobb lesz egy tánc a penge élén..."