2010. december 29., szerda

Dallamdráma

Jó reggelt kívánok minden nyájas olvasómnak, akik...
Na jó, így nem fogok köszönni, mert nagyon nem bírom ezt a stílust.

Kezdjük talán ott a beszámolóm, hogy: grrrrrrrrrrrrrrrr! Nem vagyok türelmes ember, tudom. De akkor is kikészít, hogy ez a nyüves, nem létező csigalábakon vánszorgó net mennyire lassú - már ha egyáltalán hajlandó csatlakozni rá a noti. Ma 10 percig szenvedtem vele, és úgy elszállt az agyam, hogy régen tapasztalt ilyet. Tudom, tudom, kocka vagyok, hogy emiatt szenvedek itt látványosan. Teljesen lényegtelen. Szóval kijöttem a szobámból, itt ülök a nappali közepén, majd megfagyok, mert ugye itt jégkorszaki állapotok vannak, és itt szenvedek - igen, látványosan - a kinyalt fenekemmel. Sziasztok, ő picsaságom megérkezett!

A másik dolog meg... Nos a dallamdráma. He? Zongorát akarunk venni. Upsz, helyesbítek. Anya meg én akarunk zongorát venni. A család női fele fellázadt. Persze Apa rögtön azzal jött, hogy nekem már így is 2 gitárom van, de nem értem, hogy ezen hogy akadt fent, mert az egyiket én vettem, a másikat meg kaptam, és amúgy is a második a szipi-szupi szovjet 7 húros megjelenésével nem ér semmit. Bocsesz. Mondjuk a fényképezőgépet megkaptam. Ez igaz. Szóval inkább befogom a szám.
Meghát azon is vita van, hogyha veszünk, akkor milyet vegyünk. Én egy igazi, bécsi zongorára szavaznék, de ugye ahhoz hely is kell. Szóval nem lesz semmilyen zongoránk. Így jártunk.

Apa meg itt szenved látványosan mellettem, hogy szálka ment a kezébe és haldoklik. Anya meg duzzog. Én meg elpicsálódok. Szép az élet, nemde?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése